Gödöllői "főpróba" verseny
Szeptember 9-én a Serdülő OB elötti utolsó versenyünkön Sulyán Alexa  a 100m-es síkfutást 12.52 -vel megnyerve távolugrásban 522 centiméterrel ötödik lett, 
Horváth Máté egyéni csúccsal 630 cm-es ugrással ezüstérmes, míg 100m-en szintén egyéni csúccsal 11.97 mp-et  ért el. 
600 m-en Sum Noémi 1.51.39 -cel negyedik, míg Nemes Nóra 1.52.56 -tal ötödik helyen végzett.
 
 
Augusztus 29-én a Liga Döntő keretein belül Sulyán Alexa tartalékként meghívást kapott a 
4 x100 m-es korosztályos
U 18-20-23-as és  felnőtt válogatottak egymás elleni  versenyére.  
Nem csak nézőként vehetett részt a versenyen, hanem a felnőtt válogatott kezdő futójaként!!!
Nguyen Anasztázia helyett adta át a botot Sorok Klaudiának. A nagy izgulás ellenére, jó  rajt és futás után egy nagyszerű váltással abszolválta első felnőtt váltó versenyét. 
Nagyszerű eredmények születtek augusztus elsején a Budapest Open Nemzetközi Felnőtt versenyen
Sulyán Alexa 100 méteren és távolugrásban is döntőbe jutott.
100 méteren az  előfutamban majd a döntőben is javítva egyéni csúcsán, 12.41 másodperccel a nyolcadik helyen érkezett a célba, és még aznap a távolugrásban  540 cm-es egyéni csúccsal a hatodik helyen végzett.
Horváth Máté,  távolugrásban még szintén a felnőttek  között ismét 
6 m fölé repült, 12.lett
Vasárnap a serdülők közt 300 m-es futóink nagyszerűen küzdöttek. Egyéni csúcsát érte el, és helyezésben is a legjobb 13.lett Sum Noémi 44.23-mal. Szintén egyénit futott Ozsváth - Sarok Áron 40.39-et, és Nemes Nóra 45.75mp-et.
Kiss Enéh 44.70 - et ért el.
Magasugrásban  Tóth Máté 175cm ugrott.

Július utolsó hétvégéjén Budapesten a Honvéd Nemzetközi versenyén felnőttek közt Sulyán Alexa 100 m-es síkfutásban B döntőbeli szereplésén idei legjobbját futva 12.73 másodpercet ért el 

Július 19-én  az Ikarus pályán  Horváth Máté folytatta nagyszerű szereplését,  és az egyéni csúcsok javítását, most gerelyhajításban, átlépve kétszer is a 60 m-es határt, 61.27 méterrel szerezte meg az első helyet. Itt Gergely Fanni 29.350 méterrel a 7. helyen végzett 

Ismét Veszprémben16-án két serdülőnk indult a felnőtt 200 méteres mezőnyben  Sulyán Alexa  26.18 másodperccel 4.  helyezést ért,  nagyszerűen futott élete első 200 m-es versenyén Horváth Máté is, egészen kiváló 23.84 másodperccel. Serdülők közt 300 m-en egyéni csúcsot futva Sum Noémi 44.41-gyel 7. míg  Nemes Nóra 45. 88-cal 14.lett. Alig elmaradva múlt heti egyéni csúcsaiktól Kiss Enéh 45.35. és Varga Ádám 40.42-vel 10. valamint Ozsváth-Sarok Áron 41.06-tal a 12.helyen ért be.
Gyermek korosztályban 60 m-es síkfutásban Nádas Balázs holtversenyes elsőként ért be 8.59 - cel, míg Sum Niki másodikként 8.64 - vel, valamint Horváth Laura 6. 9.27-tel

Veszprémben Júliusban 9-én   indultak versenyzőink, itt sok egyéni csúcs született, korosztályában 300 m-en Varga Ádám 4.Ozsváth-Sarok Áron 9, Kiss Enéh 8. Sum Noémi 11, míg a felnőtt mezőnyben 100m- en Sulyán Alexa 7.  Horváth Máté a 10. helyen végzett. 

Gyermek korosztályban Sum Niki 60m-en első, 1000m-en harmadik lett

Július 11-én szintén Gödöllőn egy kemény Szomolyai- Egri egy heti edzőtábor után az ugró napon folytattuk, itt kivétel nélkül mindenki egyéni csúcsot ért el távolugrásban, legjobb eredmény lett Horváth Máté 622 cm-es ugrása, mely első, míg Sulyán Alexa 531 centimétere második helyet ért, Kiss Enéh 478 cm-rel 7. Osváth Jázmín 445cm-rel 12.lett 

Gödöllőn, júnus 27-én  kezdtük az éves "átszervezett" verseny sorozatunkat, gerelyhajítással.

Horváth Máté nagy egyéni csúccsal 58.09 méterrel győzött,

Sulyán Alexa a Serdülők Többpróba Bajnokságán több egyéni csúccsal az előkelő negyedik helyen végzett

2016. Veresegyház Atlétika - Joomla Templates